Erről csak egy rövidebb kitérő, hogy is indult Dani kicsi élete az első 10 napban.
Mint írtam fantasztikus szülés, fantasztikus kölök, fantasztikus apuka.
Ezután áttoltak a babás osztályra, ahol aludni nem tudtam, csak feküdtem mosolyogva, telefonálgattam, beszélgettem az éppen haza induló szobatársammal, mindezt abban a reményben, hogy 2-3 nap és már otthon is leszünk.
Bellával anno ez a 72 óra elrepült és jól éreztem magam odabent, most sem vártam mást.
5 óra körül mentem Daniért, hogy jól vagyok, szeretném, ha már velem lenne.
Jött a sokk. Megfigyelés alatt, mert nem kap rendesen levegőt.
Itt ledöbbentem, erre nem is számít az ember, hisz minden olyan jól alakult, miért is történne baj?
(Mielőtt bárki megijedne, azért elárulom a baj komoly volt ugyan, de nem tartósan, nem egy életre szólóan)
Visszamentem a szobába és csak arra tudtam gondolni, hogy nem lehet semmi komoly, csak protokoll és megkapom 6 óra körül, hisz akkor jön a lányom is, 4 éves, nem szeretném, hogy átverve érezze magát, azért jön, hogy lássa a kis tesóját.
Fél hatkor beadták Danit, de csak szigorúan fél órára, próbáljam meg megetetni.
De nem evett és ijesztő volt, ahogy minden egyes levegő vételéért küzdenie kellett.
Anyuék még pont elcsíptek valamennyit Daniból, de Bella lecsúszta 5 perccel, ki voltam borulva.
Aztán jött a csecsemős és a gyerekorvos, hogy akkor elviszik Őt az intenzívre, ott keressem majd. Este rohantam, amint mehettem. Ő már az inkubátorban volt, éppen úgy döntöttek, hogy légzés segítőt kap estére.
Az ágyamon ülve sírtam. Főleg, mert azt mondta a doki, hogy millió dolog állhat a hátterében, nem tudnak semmi biztosat. De még csak azt sem mondták el mire gyanakodnak...
24 óra leteltével közölték, hogy streptoccocus. Nem értettem, hisz negatív volt a leletem, de úgy tűnik az utolsó pár napban valahol csak összeszedtem.
AB kezelés, kanül, tűszúrások, harmadik nap még csak ott tartottunk, hogy az intenzívről került ki, de már ennek is örültem, nem kellett fejnem, szoptathattam végre
Neki minden nap kétszer mennie kellett vissza a PIC-re a gyógyszerért, az én megpróbáltatásom pedig emellett az iszonyat szobatársak.
Szinte mindegyik dohányozni járt, a gyerekük üvöltött folyamatosan, és az utolsó pedig totál bolond volt, kitörései voltak.
Ez a 10 nap, mintha legalább egy hónap lett volna. Minden nap az értékek csökkenéséért imádkoztam, legyen jó Dani önmagáért és miattam is.
Utolsó előtti nap a bolond csak kivágta a biztosítékot, mikor neki állt üvöltözni, hogy Ő elvágja a torkom, megöli a gyerekem stb.
Én biz isten kinéztem belőle... Átkértem magam másik szobába.
A csecsemősök nagyon kedvesek voltak, végig segítettek, és már igazán sajnáltak minket a legvégén, hogy Daninak gyógyulnia kéne, erre a nem ma barnult emberek igazán rossz embereit kaptam magam mellé (nem cigányozok, mert nem vagyok híve) és az egész nagy pereputtyukat. Szabad percünk nem volt.
Rémálom volt az egész, de Dani mégis Buddha nyugalommal tűrte és meggyógyult és csak kiszabadultunk onnan egy szép nyári totál záporos napon, pont mint 10 nappal előtte.
Eső hozta, és az is vitte haza, Szárra a házunkban, ahol már várta a szobája.
Folyt. köv.
Mint írtam fantasztikus szülés, fantasztikus kölök, fantasztikus apuka.
Ezután áttoltak a babás osztályra, ahol aludni nem tudtam, csak feküdtem mosolyogva, telefonálgattam, beszélgettem az éppen haza induló szobatársammal, mindezt abban a reményben, hogy 2-3 nap és már otthon is leszünk.
Bellával anno ez a 72 óra elrepült és jól éreztem magam odabent, most sem vártam mást.
5 óra körül mentem Daniért, hogy jól vagyok, szeretném, ha már velem lenne.
Jött a sokk. Megfigyelés alatt, mert nem kap rendesen levegőt.
Itt ledöbbentem, erre nem is számít az ember, hisz minden olyan jól alakult, miért is történne baj?
(Mielőtt bárki megijedne, azért elárulom a baj komoly volt ugyan, de nem tartósan, nem egy életre szólóan)
Visszamentem a szobába és csak arra tudtam gondolni, hogy nem lehet semmi komoly, csak protokoll és megkapom 6 óra körül, hisz akkor jön a lányom is, 4 éves, nem szeretném, hogy átverve érezze magát, azért jön, hogy lássa a kis tesóját.
Fél hatkor beadták Danit, de csak szigorúan fél órára, próbáljam meg megetetni.
De nem evett és ijesztő volt, ahogy minden egyes levegő vételéért küzdenie kellett.
Anyuék még pont elcsíptek valamennyit Daniból, de Bella lecsúszta 5 perccel, ki voltam borulva.
Aztán jött a csecsemős és a gyerekorvos, hogy akkor elviszik Őt az intenzívre, ott keressem majd. Este rohantam, amint mehettem. Ő már az inkubátorban volt, éppen úgy döntöttek, hogy légzés segítőt kap estére.
Az ágyamon ülve sírtam. Főleg, mert azt mondta a doki, hogy millió dolog állhat a hátterében, nem tudnak semmi biztosat. De még csak azt sem mondták el mire gyanakodnak...
24 óra leteltével közölték, hogy streptoccocus. Nem értettem, hisz negatív volt a leletem, de úgy tűnik az utolsó pár napban valahol csak összeszedtem.
AB kezelés, kanül, tűszúrások, harmadik nap még csak ott tartottunk, hogy az intenzívről került ki, de már ennek is örültem, nem kellett fejnem, szoptathattam végre
Neki minden nap kétszer mennie kellett vissza a PIC-re a gyógyszerért, az én megpróbáltatásom pedig emellett az iszonyat szobatársak.
Szinte mindegyik dohányozni járt, a gyerekük üvöltött folyamatosan, és az utolsó pedig totál bolond volt, kitörései voltak.
Ez a 10 nap, mintha legalább egy hónap lett volna. Minden nap az értékek csökkenéséért imádkoztam, legyen jó Dani önmagáért és miattam is.
Utolsó előtti nap a bolond csak kivágta a biztosítékot, mikor neki állt üvöltözni, hogy Ő elvágja a torkom, megöli a gyerekem stb.
Én biz isten kinéztem belőle... Átkértem magam másik szobába.
A csecsemősök nagyon kedvesek voltak, végig segítettek, és már igazán sajnáltak minket a legvégén, hogy Daninak gyógyulnia kéne, erre a nem ma barnult emberek igazán rossz embereit kaptam magam mellé (nem cigányozok, mert nem vagyok híve) és az egész nagy pereputtyukat. Szabad percünk nem volt.
Rémálom volt az egész, de Dani mégis Buddha nyugalommal tűrte és meggyógyult és csak kiszabadultunk onnan egy szép nyári totál záporos napon, pont mint 10 nappal előtte.
Eső hozta, és az is vitte haza, Szárra a házunkban, ahol már várta a szobája.
Folyt. köv.